Az okos ember a jövőre tekint, a jelenben él, a múltra emlékezik. Hát, én azt hiszem, nem vagyok okos. Akárhogy is próbálkozom, elkísér a múlt.
Egy éve ilyenkor szerelmes voltam. Olyan szerelmes, mint előtte soha. És úgy láttam, ő is szeret. Kétségkívül sokat ittunk. De azt hittem, jó ember, tud vigyázni magára - és rám is. Bíztam benne.
Amikor úgy hiszed, valakit teljesen, széltében-hosszában megismertél, gyakran kell rádöbbenned, hogy tévedsz. De ebbe nem gondolsz bele akkor, amikor borgőzös álomból puha ajkak simítására, ölelő karok bujaságára ébredsz. És belemész a játékba, mert mért ne? Hiszen szereted, vágysz rá elmondhatatlanul régóta. Aztán bűnbánatos kék szemekkel ébreszt a hajnal. Nem mond mást, csak: Sajnálom.
Hát sajnáld is! Összetörtél, és bár nem álltam még lábra, tudom, hogy nem tarthat örökké e hatalmas Árny elnyomása, és hiszem, hogy te többet vesztettél, mint én.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.