Régebben írtam, de most végre tényleg át is tudom érezni. Remélem, nem múlik el ez az érzés, mert igazán felszabadult lettem tőle:)
A mi Dalunk
Napok, hetek múltak mellettem, s lassan
Eltűnt, kifakult szemeid kékje,
A szívemben elmosódott érzések
Káosza kavarog, hangod hallom
Még, bár fakón, színtelen, s nem játszom már
Életed sűrűsödő zenéjében.
Most már nem gondolok minden nap terád,
Most már nem kalapál szívem, ha rám nézel,
Most már érzem, hogy lesz utánad más is,
Hogy nem gondoltad komolyan, de mégis.
Érzem azt, hogy ez nem hiába volt,
Tudod te azt, szíved hogy megrabolt?
Mert benne látlak minden holdvilágos
Éjben, minden egyes üres pohárban
És eltévesztett-eltévelygett útban
És félreértett, kínos üzenetben
És az egész, bíborvörös őszben
Téged látlak, téged nézlek örökké. Amen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.